Egyszer egy kisfiú iskolába ment.
Egy egészen kisfiú.
Egy egészen nagy iskolába.
De amikor a kisfiú
Látta, hogy szépen be tud sétálni az ajtón
Egyenesen a tanterembe,
Nagyon örült.
És az iskola már nem is látszott
Olyan nagynak.

Egyik délelõtt,
Amikor a kisfiú már egy ideje az iskolában ült,
Így szólt a tanító néni:

-Ma rajzolni fogunk.
Pompás!-gondolta a kisfiú.
Imádott rajzolni.
Mindenfélét tudott rajzolni:
Oroszlánt és tigrist,
Csirkét és tehenet,
Vonatot és hajót. Elõvette hát a színeseit, és rajzolni kezdett.

De a tanító néni rászólt:
-Várj! Még nem mondtam, hogy kezdhetitek!
És megvárta, míg mindenki rá figyelt.

-Helyes-mondta a tanító néni.
-Virágot fogunk rajzolni.
Pompás!-gondolta a kisfiú.
Imádott virágot rajzolni,
S gyönyörû csokor kezdett kikerekedni
Rózsaszín, narancssárga és kék ceruzája alól.

De szólt a tanító néni:
-Várj! Majd megmutatom, hogy kell.
És piros virágot rajzolt a táblára,
Zöld szárral.
-Tessék!-mutatott rá.
-Most kezdhetitek.

A kisfiú a tanító néni virágjára nézett,
Aztán a sajátjára.
A saját virágja jobban tetszett neki,
De hallgatott errõl.
Megfordította a papírt,
És rajzolt egy olyan virágot, mint a táblai.
Pirosat zöld szárral.

Egy másik napon,
Mikor a kisfiú szépen besétált
Az ajtón, egyenesen a tanterembe,
A tanító néni így szólt:
-Ma gyurmázni fogunk.
Pompás!-gondolta a kisfiú.
Imádott gyurmázni.

Mindenfélét tudott csinálni a gyurmából:
Kígyót, és hóembert,
Elefántot meg egeret,
Autót és teherkocsit.
Lelkesen nyomkodni kezdte hát
A gyurmáját.

Ám szólt a tanító néni:
-Várj! Még nem kezdhetsz!
És megvárta, míg mindenki rá figyelt.

-Most-magyarázta a gyerekeknek
-Tálat formázunk.
Pompás!-gondolta a kisfiú.
Imádott tálat formázni,
S máris mindenféle alakú
És méretû edényeket gyártott.

De szólt a tanító néni:
-Várj! Majd megmutatom, hogy kell.
És mindenkinek megmutatta, hogyan kell
Szép, öblös tálat formázni.
-Tessék!-mutatott rá.
-Most kezdhetitek.

A kisfiú a tanító néni táljára nézett,
Aztán a sajátjaira.
A saját edényei jobban tetszettek neki,
De hallgatott errõl.
Újra gombóccá gyúrta a gyurmáját,
És készített egy olyan tálat, mint a tanító nénié.
Szép öblöset.

Bizony a kisfiú
Hamar megtanult várni
És figyelni
És mindent úgy csinálni, ahogy a tanító néni.
És többé semmit sem csinált
A saját elgondolása szerint.

Késõbb úgy esett,
Hogy a kisfiú családja
Másik lakásba költözött
Egy másik városba.
A kisfiú pedig
Új iskolába került.

Ez az iskola még nagyobb volt
Az elõzõnél,
És nem lehetett szépen besétálni
Egyenesen az osztályba.
Elõször fel kellett menni a nagy lépcsõn,
Aztán végig a hosszú-hosszú folyosón.
Onnét nyílt a tanterem.
Elsõ nap így szólt a tanító néni:
-Ma rajzolni fogunk.
Pompás!-gondolta a kisfiú,
És várt, hogy a tanító néni
Megmondja, mit kell tennie.
De a tanító néni nem mondott semmit,
Csak járkált a padok között.

A kisfiúhoz érve, megkérdezte:
-Neked nincs kedved rajzolni?
-De, van-felelte a kisfiú.
-Mit fogunk rajzolni?
-Nem tudom, amíg el nem készültök-hangzott a válasz.
-Én választhatok?-csodálkozott a kisfiú.
-Amit csak akarsz-biztatta a tanító néni.
-Bármilyen színnel?-érdeklõdött a kisfiú.
-Bármilyennel-bólintott a tanító néni.
-Ha mindenki ugyanolyan színeket használna,
Honnan tudnám, melyik kinek a mûve,

Hogy különböztetném meg õket?
-Sehogy-látta be a kisfiú,
És belefogott egy rózsaszín, narancssárga
És kék virágcsokorba.

Tetszett neki ez az új iskola,
Még ha nem is lehetett besétálni
Egyenesen a tanterembe!

(Helen E. Buckley)