Az ember örökösen kapaszkodik. Mindenbe, ami elérhető számára. S sokszor az elérhetetlenbe is. Ez utóbbiba még kíméletlenebbül. Önmaga számára épít fel kínzókamrát. Ha mindig minden jó, egy idő után a megszokottságtól elfásulunk. Azt mondják, kell a rossz is. S ezt ösztönösen keressük is, hiszen ha ismerjük a rosszat, jobban tudunk örülni a jónak… A mérleg illeg-billeg, ide-oda nem billenhet sosem csak egy irányba. Kell az ellentét. Az ellentét fokozza az érzést, mely mindig megfogalmazódik bennünk…
A helytelenül feltett kérdés, helyes válasza további elszánt kérdéseket szül. S ha minden szürke és ködös is, valahol belül ott csillog azért a fény. Az a kis valami, ami tovább lendíthet. Egy kapaszkodó…A remény…
