Most hallgatag vagyok.
Nincs miről, kinek meséljek.
Titkom magamban őrzöm
S érzem a lelkembe mélyed.
Hiány járja át egész testem.
Keresem, keresném, ha tehetném
Tudom, nyugtom már sosem lelem.
Szívemben a Kincsem meglelem.
Melenget, őriz, s nem enged
Hogy is engedhetne, hogy is felejthetne
Hiszen a legdrágább Kincs, mely rám talált.
Kopogtatott s én beengedtem.
Azóta az enyém, szívemhez szól,
A szívemben él
Beszélnék hozzá, de csak néma vagyok.
A némaság az, mi most átkarol.
Bánat nyomaszt,
Érzem, olyan vagyok, mint egy törött virág.
Mely nem kapja táplálékát,
Csak hervad, s fonnyad
Egyre csak élettelenné váll.
Vágyom a hangra, vágyom a szóra,
Vágyom a kedves mosolyra.
Ó, bárcsak újra lehetne,
Ó, bárcsak az enyém lehetne.
Az érzés, fogva tart
Oly kedves s hangtalan.
Az enyém, csak az enyém,
De mégis sajnos parttalan.
Jön egy hullám.
Elsodor.
Kezdetben harcoltam ellene.
Ma már nem küzdök vele.
Hagyom, vigyen, hozzon
Amerre csak akar.
S várom, csillapodjon ereje
Mert tudom, örökké nem küzdhet ellenem.
Felvidul még a nap, mosoly ül az arcomra.
Mert legbelül ismerem a nagy titkot,
Kit, ha visszavárnak, az visszajön
Ez egy örök szabály, mely felrúghatatlan.
Én várok, nem felejtek
Őrzök minden emléket.
Jó volt, jó lesz
Mondom optimistán
S hiszek benne, így lesz
Ugye eljössz, ha hívlak
Ha érzed, túl csendben vagyok
Eljössz simogató szóval.
S Te eleveníted fel az emlékeket.
Mikor a lelkem nem nevet
Te leszel, ki biztat engemet.
Te adsz majd újra erőt
S elűzöd a gondokkal teli felhőt.
Rózsaszínné varázsolod az utat
S én meglelem a tiszta vizű kutat.
Iszom, csak iszom majd éltető vizéből
S a boldogság aranyát megőrzöm minden percéből.
(2009. október 23.)
S egy idézettel fejezném be, melyet Miari blogjában olvastam. Ő is ezzel zárta az élményekkel teli beszámolóját. Jó volt olvasni, s bizony elgondolkodtatott minden sora...
"Az élet egy örök körforgás, melyben egyaránt részünk lehet a boldogság, mint ahogy a szomorúság is. De mindkettőnek meg van a maga varázsa.
A boldogság azért, mert nagyon jó érzés, szívünket, lelkünket melengeti, a szomorúságnak azért, mert elmúlásával, nagyobb intenzitással érezhetjük a boldogságot."
