Vannak dolgok

Egyre több ember csak a karrierjének él és egyre kevesebben élnek komolyabb párkapcsolatban. A szememben kétféle karrierista létezik a mai világban: Azok, akik elhitetik a külvilággal, hogy az övék a legtökéletesebb élet. Szuper férj/feleség, szuper gyerekek, szuper ház, szuper kocsi és egy szuper állás. Kérhet magának ennél többet? Nem hiszem. Mindenki irigyli, a szomszédok, a munkatársak, a bejárónő, a postás, a közértes lány. Pedig fogalmuk sincsen milyen fárasztó ezt a szerepet eljátszani. Mindene megvan, amiről csak álmodott, mégsem érzi jól magát a bőrében. Hiányzik a kaland az életéből. De ezt képtelen bárkinek is elmondani, fél hogy összetörne az eddig róla kialakult kép és tudat alatt fél saját magának is bevallani, hogy ez nem az az élet, amire annyira vágyott. A másik típus, akiknek nincsenek gyerekeik, nincsen férjük/feleségük, nincs kiért aggódniuk, csak önmaga létezik. A saját munkája, a saját élete, a saját  kocsija, a saját lakása. Számára nem létezik az a szó, hogy MI, csak az ÉN. Idegen férfi/nő társaságában tölti az éjszakát, naponta váltogatja a partnereit. A tipikus karrierépítők egyike, aki mindenkit csak kihasznál maga körül. Régebben az amerikai filmeket nézegetve, látva a fényűzést, a jólétet még én is szerettem volna így élni. Szinte sóvárogtam utána, legyen óriási kertem , szuper - modern felszerelésem  , álom kocsi úszómedencével ellátott házam…. Ma már ez nem számít. Teljesen másként látom a világot. Nem ez a fontos az ember életében.  A legfontosabb, hogy boldog legyek és a szeretteimet is boldognak lássam magam körül. Ha ez megvan, bárhogyan is élek, mindenem megvan. A világ kezd megváltozni, a családok szétszakadnak, nincs igazi kötődés és nincs tolerancia sem.. Csak az ÉN, az EGO létezik. A gyerekeim tán még jó korban születtek, de felvetődik a kérdés az unokáimnak majd vajon milyen sors jut? Bennem a remény azt súgja, a minta, a példa tán mit továbbadtunk a gyermekeinknek nem volt rossz s ők is ugyanazt fogják tenni. S hogy most miért morfondíroztam ezen? Annak is megvan az oka… a mai szülők annyira mások, s hajaj mai gyerekek is. Szórják a pénzt fölöslegesen, a játékok, miket megvesznek a gyerekeknek gnómok, szörnyek, gonosz figurák s méreg drágán.. Kérdezem én a gyerektől van jó is? Mondja igen, de azok gyengék és kevesen vannak… Kérdezem én, miért nem azokat rajzolod? Tudod mit, rajzolj le egyet a gonosz mellé! Megtette… a gonosz óriási alakban van a képen a jó szörny kicsinek ábrázolva… Ilyen világban élünk, s a gyerekben/gyerekekben ez tudatosul. Vajon melyikhez akarnak majd hasonlítani? Hát természetesen a nagy, erős, gonosz figurákhoz…Egy pszichológus bizony elemezhetné ezeket a gyerekrajzokat, nagyon sok minden kiderülne belőlük. Engem igazából a világképük érdekelne… hogyan látják ők a mai világot…