Érdekesek az internetes portálok.
3-4 évvel ezelőtt még nem is nagyon ismertem őket, majd lassanként egyre többel találkoztam. Itt nem az iwiw-re, vagy a myvipre gondolok meg ppl-re. Ott az ismerőseinket megkereshetjük, felvehetjük a kapcsolatot velük. Jó dolog , de én inkább most az olyan portálokra gondolok, amelyeknél ismeretlen ismerősöket is lehet szerezni. Kezdjük a hotdoggal. Kezdetben nagyon tetszett. Sok érdekes cikkel, képpel, magazinnal videókkal és nem utolsó sorban zenékkel találkoztam, kimondottan élveztem a helyzetet. Rengeteg barátságos emberke, ki ismerkedni akar, mindenkinek a kedves, jobbik oldalát mutatva. Majd eltelt egy kis idő, s már a szememben kezdtek megváltozni a dolgok. Már láttam a durva, agresszív , csak kötözködni akaró egyéneket is, akiknek ez jelentette a szórakozást. Sok embernek megkeserítették az életüket. Olvastam olyanról is, hogy már fel is jelentették egymást zaklatás miatt. Azt is tapasztaltam vannak nagyon régi tagok, nem tűntetve fel semmit magukról... ők lesben állnak és lecsapnak az áldozatukra...fotókat lopnak és olyan internetes helyekre teszik fel, ami nem igazán kellemes hely ... azzal a céllal, hogy lejárassák a másikat . Ez nagyon gonosz emberre vall. Ezekért is veszítjük el lassacskán a bizalmunkat tán mindenkivel szemben...
Vajon miért szemelnek ki emberkéket, vajon miért nem maradnak kedvesek, miért kell megbántani az embertársainkat? Ezt sosem fogom megérteni...
Annyira különbözőek vagyunk, azt hogy ki milyen, senki nem tudja letagadni, még így interneten keresztül is érződik ki milyen fajta. Az igazi élet rajzolódik ki. Vannak kicsi baráti társaságok, akik ha tudnak minden nap köszöngetnek egymásnak , mondanak egy, két kedves szót. sőt tovább megyek már találkozókat is megbeszélnek.
A hotdog, nem lenne rossz portál, ha ki tudnák iktatni, vagy azonnal letiltani az olyanokat, akik csak sértegetni tudnak.
Kirándulások szervezésével próbálja egy-két emberke összefogni az ismeretlen ismerőseit, hogy azok egy-egy ilyen találkozó után ismerősökként üdvözöljék egymást. Szimpatikus ez nekem. Bár szerintem sokan nem tudják megtenni azt, hogy elutazzanak ide-oda, bejárva szinte az egész országot. Van akinek a társa nem engedné, van , akinek pénze nincs hozzá, van , akinek az egészségi állapota szól közbe... s még sorolhatnám....
Miért is keresünk internetes portálokat? Tán azért, hogy kitágítsuk az ismerősköreinket, vagy azért, hogy olvasgassunk, lássunk, mert ahol több ember anyaga található ott sok érdekesség is lekötheti a figyelmünket. Az enyémet is, így igaz. Szerettem s szeretem a véleménycseréket, aki imád beszélgetni, gondolkatait közreadni, annak nagyon jó hely...
Hi5-baráti oldal. Ezt nemrég kezdtem felfedezni... rengeteg ismeretlen jelentkezik nálad, barátkérőleg. Elfogadod a jelöléseket, s utána bombáznak téged. Alkalmazások elfogadásával, kívánságokkal, értesítésekkel. Ha nem törlöd napokon keresztül, akkor annyi összegyűlik, hogy már te sem igazodsz ki rajtuk... ez annyira nem kötött le... bár ott is vagyok...de nem sokáig... vagy ha vagyok is csak pangani fog...
TVN- regisztráltam, de elfelejtettem a jelszavam s már be sem tudok lépni:))) Azt hiszem az meghívóval működik. Csak az jöhet, akinek valamelyik ismerőse meghívta őt. Itt is színes a kavalkád, video,blog, képek, albumok és miegymás...
Biztos van még , amit kihagytam, de hát mindent én sem ismerhetek...
Blog.hu-itt vagyunk most. kezdetben azt sem tudtam, hogy kell kezelgetni, majd próbálgattam s talán már rájöttem a ízére...Itt az nem tetszik, hogy nem láthatom a blogokat, csak az ajánlóban egyet-egyet... jó lenne, ha a bloglista mindig előttem állna:)
Mindeféle újjal úgy vagyok, hogy elkezdem, mert a kíváncsiság hajt a megismerésére... mindegyik más és más... új dolgokkal találkozol, s tanulsz is belőlük, ha mást nem legalább a gép kezelését, s az sem kutya:)))