A minap hallgattam a Republik egyik számát. A barátságról szólt, arról,  ki az,  akit a barátomnak fogadok, ki az,  aki az én barátom...

Milyenek is az én barátaim, most róluk mesélek...

Tudod az én barátom akkor is barátom, ha  nekem fenn, neki lenn és akkor is, ha nekem lenn s neki fenn a szekér rúdja.  Arról tudom mindezt, hogy tegnap is, ma is ,holnap is és azután is  a barátom. Nem olyan, mint a szél.

Vagy, ha mégis? Akkor egyirányú szél.

A barátom tud rólam mindent, miért ne tudhatna? Én is róla. S nem félti elmondani a legrejtettebb titkait sem. Tudja nálam jó helyen van, el van temetve... én is tudom, hogy ugyanúgy nála is az enyém...

A barátom nem csak említgeti a "Kisherceg" megszelidítés történetét, hanem a szerint is él...

Teljesen tisztában van vele, hogy bármit teszek, ami őt is érinti, azért teszem, mert a barátom s védem őt.

A barátom nem olyan, hogy ha valaki belerúg

( most olyan igazán rettenetes rúgást képzelj el, amit egy átlagember meg tenni sem tud )

nem megy hozzá később, hogy alázattal " megcsókolja a lábát."

Sosem hagyja cserben azt,  s azokat, akiktől jót kapott a tarisznyájába. Megmondhatom neki azt is, ha esetleg valamiben nem értünk egyet.... nem haragszik meg, sőt mérlegeli, ha kell elfogadja.

Látod az én barátom ilyen!

 Mármint , aki az ÉN BARÁTOM. és akinek én a barátja vagyok....