Vannak dolgok

Miért van az, hogy annyiszor elgondolom,  milyen jó lenne csak úgy neki indulni és elmenni messzebbre?! Semmi tervezgetés, csak úgy el, amerre az út visz, aztán megállni valahol, szétnézni, esetleg aludni és tovább...

 Régebben sokkal merészebb voltam , sosem gondolkodtam ezen, csak cselekedtem... ma már nem teszem, miért???

Óvatosabb lettem? Megfontoltabb lettem?

De miért?

 Olyan jó lenne még mindig "felhőtlenebbül" gondolkodni...

Miért van az, hogy CSAK elgondolom, de nem teszem meg?! Van egy mondás, miszerint nem álmodni kell az életet, hanem élni az álmokat. Vajon miért nem sikerül megvalósítani EZT az álmot, mikor mást össze tudok hozni...

Az is egy  közismert mondás, hogy az álmodozás az élet megrontója... ezzel egyáltalán nem értek egyet... miért lenne az? Inkább úgy látom, ameddig tudunk álmodozni, ameddig van miről álmodozni addig jó nekünk... Az álmodozás előrébb is visz minket... elhatározásokat hoznuk létre... s azokat igyekszünk megvalósítani...

Volt mikor  megtehettem a gondolkodás nélküli utazgatást , Milyen jó is volt akkor!  Most,n incs lehetőségem, "kezem meg van kötve", ezért hát  megint nagyobb az"álmodozó-faktorom" ...

Vajon, ha lenne lehetőség, akkor MOST elindulnék?!

 Olyan, mintha mindig közel lenne, amit elképzelek , aztán jön a " földetérés" és újra távolabb kerül minden...

Mégis mi az, ami meggátol abban, hogy megtegyem? Meddig ésszerű ambíció és mikortól meggondolatlanság?!

Miért lenne lehetetlen kiruccanni csak úgy akár a szomszédos városba , esetleg  Bécsbe  és sétálni egyet, vagy kihasználni egy akciót és elrepülni Párizsba, beszívni a város hangulatát és ...álmodozni tovább...?

Valahol mélyen tudom a választ a miértekre... gondolom más is így van ezzel... 

“Nem az a mester, aki megtanít valamire, hanem aki megihleti a tanítványt, hogy legjobb tudását latba vetve fölfedezze azt, amit már addig is tudott.”
(Paulo Coelho )

Tisztelettel gondolunk vissza nagyszerű tanárainkra, de hálát azok iránt érzünk, akik megérintették a lelkünket. A tanterv nagyon fontos, új ismeretanyag, de a melegség életfeltétel a sarjadó növény és a gyermeki lélek számára.”
(Carl Gustav Jung)

“Az oktatás nem arról szól, hogy megtöltünk egy csöbröt, hanem hogy meggyújtunk egy tüzet.” (William Butler Yeats)

A gyermek feje nem edény, amit meg kell tölteni, hanem fáklya, amit lángra kell lobbantani.
     Galileo Galilei   

“A bölcs akarat nélkül cselekszik. Szavak nélkül tanít. Minden dolog hatását fölveszi magába. Létrehoz, de nem birtokol. Teremt, de kiengedi kezéből, amit teremtett. Művét beteljesíti, de nincs belőle haszna. Így hát semmije sincs, ezért nem is veszíthet semmit sem.” (kínai univerzisták)

Ha egy ember bizonyosságokkal kezdi, akkor csak kétségekbe torkollik, de ha megelégszik azzal, hogy kétségekkel kezdi, akkor bizonyosságokhoz kell, hogy eljusson.
     Francis Bacon   

Szánalmas az a tanítvány, aki nem múlja felül mesterét.
     Leonardo da Vinci   

Aki tanít, az kétszeresen tanul.
     Joseph Joubert

Nem az a feladatunk, hogy a felnövekvő generációnak meggyőződéseket közvetítsünk. Hozzá kell segítenünk, hogy a saját ítélő erejét, a saját felfogóképességét használja. Tanuljon meg a saját szemével nézni a világban. (...) A mi vélekedéseink és meggyőződéseink csak a mi számunkra érvényesek. Az ifjúság elé tárjuk őket, hogy azt mondjuk: így látjuk mi a világot. Nézzétek meg most már ti is, milyennek mutatja magát nektek. Képességeket ébresszünk fel, és ne meggyőződéseket közvetítsünk. Ne a mi igazságainkban higgyen az ifjúság, hanem a mi személyiségünkben. Azt vegyék észre a felnövekvők, hogy mi keresők vagyunk, és őket is a keresők útjára kell vezetnünk.
     Rudolf Steiner   

 A minap hallgattam a Republik egyik számát. A barátságról szólt, arról,  ki az,  akit a barátomnak fogadok, ki az,  aki az én barátom...

Milyenek is az én barátaim, most róluk mesélek...

Tudod az én barátom akkor is barátom, ha  nekem fenn, neki lenn és akkor is, ha nekem lenn s neki fenn a szekér rúdja.  Arról tudom mindezt, hogy tegnap is, ma is ,holnap is és azután is  a barátom. Nem olyan, mint a szél.

Vagy, ha mégis? Akkor egyirányú szél.

A barátom tud rólam mindent, miért ne tudhatna? Én is róla. S nem félti elmondani a legrejtettebb titkait sem. Tudja nálam jó helyen van, el van temetve... én is tudom, hogy ugyanúgy nála is az enyém...

A barátom nem csak említgeti a "Kisherceg" megszelidítés történetét, hanem a szerint is él...

Teljesen tisztában van vele, hogy bármit teszek, ami őt is érinti, azért teszem, mert a barátom s védem őt.

A barátom nem olyan, hogy ha valaki belerúg

( most olyan igazán rettenetes rúgást képzelj el, amit egy átlagember meg tenni sem tud )

nem megy hozzá később, hogy alázattal " megcsókolja a lábát."

Sosem hagyja cserben azt,  s azokat, akiktől jót kapott a tarisznyájába. Megmondhatom neki azt is, ha esetleg valamiben nem értünk egyet.... nem haragszik meg, sőt mérlegeli, ha kell elfogadja.

Látod az én barátom ilyen!

 Mármint , aki az ÉN BARÁTOM. és akinek én a barátja vagyok....

Állj meg egy kicsit, ülj le és figyelj rám!

 Ne, most ne szaladj a tennivalók után, megvár a munka, ne aggódj! Egész héten, egész hónapban, éveken keresztül csak hajtasz, pénzt keresel, karriert építesz, próbálsz helytállni munkában, magánéletben, barátok között. persze, kéne lazítani néha, de most nincs rá idő, majd a jövő héten, a jövő hónapban, majd egy másik évben, vagy egy másik életben?

 Gondold át. tényleg így akarsz leélni egy hosszú-hosszú életet?

Vagy van más út is???

Emlékszel még a gyerekkorodra?

Fel akartad fedezni a világot, terveket szőttél, ábrándoztál, élvezni akartad az élet minden egyes pillanatát. Mi lett az ábrándokból? Ó, ne legyints, ne mondd, hogy "gondtalan, naiv gyerekkor." Akkor még tudtad, érezted, hogy azért vagy a világon, hogy átéld, és élvezd minden egyes pillanatát. Az a gyermek még mindig benned él, néha félénken szót emel, emlékeztet az élet ezerszínű szépségére, de te elhallgattatod.

"Majd holnap, majd jövőre, majd tíz év múlva." Folyton ezek a szavak...

Te nem unod még?

Már nem veszed észre az élet színeit, a tavasszal kipattanó rügyeket, az ősszel lehulló leveleket, vagy a fehér hópelyheket, nem érzed a levegő fűszeres illatát, nem állsz meg gyönyörködni egy szál virágban, a naplementében, vagy a csillagfényes éjszakában. Te csak rohansz, meg sem állsz. és mikor már megállnál, talán összeszorult szívvel érzed: már késő.



Csukd be kicsit a szemed, mesélek neked valamit.

Álmaimban csodálatos tájon járok. Körös-körül lágy vonalú hegyek övezik a látóhatárt, ölükben kedves, meghitt hangulatú kis falvak pihennek. A felkelő nap aranysugaraival szelíden simogatja végig az ébredező tájat. Érzem a hegyek lélegzetét, a levegő részegítő, fűszeres illatokkal teli, a madarak boldogan dalolnak, végtelen nyugalom, béke és csend árad körülöttem. A környező hegyek közül kiemelkedik egy, vicces formája van, mintha egy nagy étvágyú óriás kiharapott volna belőle egy darabot. A fűszálakon még fázósan reszketnek a szivárványszínű harmatcseppek, akárha álmukból ébredtek volna, a virágok nyújtózkodnak, lerázzák magukról az éjszaka fátylát.

Láttad már?

Érzékelted már?

 Végre elékezett a vakáció!

Gyerek és felnőtt együttesen várja mindig ezeket a napokat, mikor már nem tanulunk, nincs házi, odamehetünk, ahova akarunk, találkozhatunk a barátainkkal, jókat szórakozhatunk önfeledten.

S végre tényleg pihenhetünk. Alig várom én is.

Nyááááárrrrr, imádom.

Felélénkülök, olvasgathatok, festegethetek, gépezhetek, jókat aludhatok végre!!!!!

S cseveghetek, mert ugye bár én azt is szeretek:)))

Tartamasan telik el még akkor is, ha nem megyek sehová, mert magam dönthetem el , az időmből futja, hogy mit csináljak...

Érdekesek  az internetes portálok.

3-4 évvel ezelőtt még nem is nagyon ismertem őket, majd lassanként egyre többel találkoztam. Itt nem az iwiw-re, vagy a myvipre gondolok meg ppl-re. Ott  az ismerőseinket megkereshetjük, felvehetjük a kapcsolatot velük. Jó dolog , de én inkább most az olyan portálokra gondolok, amelyeknél ismeretlen ismerősöket is lehet szerezni. Kezdjük a hotdoggal. Kezdetben nagyon tetszett. Sok érdekes cikkel, képpel, magazinnal videókkal és nem utolsó sorban zenékkel találkoztam, kimondottan élveztem a helyzetet. Rengeteg barátságos emberke, ki ismerkedni akar, mindenkinek a kedves, jobbik oldalát mutatva. Majd eltelt egy kis idő, s már a szememben kezdtek megváltozni a dolgok. Már láttam a durva, agresszív , csak kötözködni akaró egyéneket is, akiknek ez jelentette a szórakozást. Sok embernek megkeserítették az életüket. Olvastam olyanról is, hogy már fel is jelentették egymást zaklatás miatt. Azt is tapasztaltam vannak nagyon régi tagok, nem tűntetve fel semmit magukról...  ők  lesben állnak és lecsapnak az áldozatukra...fotókat lopnak és olyan internetes helyekre teszik fel, ami nem igazán kellemes hely ... azzal a céllal, hogy lejárassák   a másikat . Ez nagyon gonosz emberre vall. Ezekért is veszítjük el lassacskán  a bizalmunkat tán mindenkivel szemben...

 Vajon miért szemelnek ki emberkéket, vajon miért nem maradnak kedvesek, miért kell megbántani az embertársainkat? Ezt sosem fogom megérteni...

Annyira különbözőek vagyunk, azt hogy ki milyen,  senki nem tudja letagadni, még így interneten keresztül is érződik ki milyen fajta. Az igazi élet rajzolódik ki. Vannak kicsi baráti társaságok, akik ha tudnak minden nap köszöngetnek egymásnak , mondanak egy, két kedves szót. sőt tovább megyek már találkozókat is megbeszélnek.

A hotdog, nem lenne rossz portál, ha ki tudnák iktatni, vagy azonnal letiltani az  olyanokat, akik csak sértegetni tudnak.

Kirándulások szervezésével próbálja egy-két emberke összefogni az ismeretlen ismerőseit, hogy azok egy-egy ilyen találkozó után ismerősökként üdvözöljék egymást. Szimpatikus ez nekem. Bár szerintem sokan nem tudják megtenni azt, hogy elutazzanak ide-oda, bejárva szinte az egész országot. Van akinek a társa nem engedné, van , akinek pénze nincs hozzá, van , akinek az egészségi állapota szól közbe... s még sorolhatnám....

Miért is keresünk internetes portálokat? Tán azért, hogy kitágítsuk az ismerősköreinket, vagy azért, hogy olvasgassunk, lássunk, mert ahol több ember anyaga található ott sok érdekesség is lekötheti a figyelmünket. Az enyémet is,  így igaz. Szerettem s szeretem a véleménycseréket, aki imád beszélgetni, gondolkatait közreadni, annak nagyon jó hely...

Hi5-baráti oldal. Ezt nemrég kezdtem felfedezni... rengeteg ismeretlen jelentkezik nálad, barátkérőleg. Elfogadod a jelöléseket, s utána bombáznak téged. Alkalmazások elfogadásával, kívánságokkal, értesítésekkel. Ha nem törlöd napokon keresztül, akkor annyi összegyűlik, hogy már te sem igazodsz ki rajtuk... ez annyira nem kötött le... bár ott is vagyok...de nem sokáig... vagy ha vagyok is csak pangani fog...

TVN- regisztráltam, de elfelejtettem a jelszavam s már be sem tudok lépni:))) Azt hiszem az meghívóval működik. Csak az jöhet, akinek valamelyik ismerőse meghívta őt. Itt is színes a kavalkád, video,blog, képek, albumok és miegymás...

Biztos van még , amit kihagytam, de hát mindent én sem ismerhetek...

Blog.hu-itt vagyunk most. kezdetben azt sem tudtam, hogy kell kezelgetni, majd próbálgattam s talán már rájöttem a ízére...Itt az nem tetszik, hogy nem láthatom a blogokat, csak az ajánlóban egyet-egyet... jó lenne, ha a bloglista mindig előttem állna:)

Mindeféle újjal úgy vagyok, hogy elkezdem, mert a kíváncsiság hajt a megismerésére... mindegyik más és más... új dolgokkal találkozol, s tanulsz is belőlük, ha mást nem legalább a gép kezelését, s az sem kutya:)))

Rerf.:
||:Madarak jönnek, madarak jönnek,
Halálesőt permeteznek.
Madarak jönnek, madarak jönnek,
Fekete könnyel megvéreznek:||

Valaki mondja meg, milyen az élet,
Valaki mondja meg, miért ilyen,
Valaki mondja meg, miért szép az élet,
Valaki mondja meg, miért nem?
Valaki mondja meg, miért jó az ember,
Valaki mondja meg, miért nem,
Valaki mondja meg, miért lesz gonosszá,
Valaki mondja meg, miért nem?

Refr.:
Madarak jönnek, madarak jönnek,
Halálesőt permeteznek.
Madarak jönnek, madarak jönnek,
Fekete könnyel megvéreznek.

Valaki mondja meg, kinek kell hinnem,
Valaki mondja meg, kinek nem,
Valaki mondja meg, ki hova érhet,
Milyen az íze az élet vizének?
Valaki mondja meg, a hosszú évek
Miért tűnnek úgy, mint egy pillanat,
Valaki mondja meg mi az, hogy elmúlt,
Valaki mondja meg hol maradt?

Refr.:
Madarak jönnek, madarak jönnek,
Halálesőt permeteznek.
Madarak jönnek, madarak jönnek,
Fekete könnyel megvéreznek.

Valaki mondja meg, hogyan kell élni?
Apám azt mondta ne bánts mást!
Valaki látta, hogy bántottalak már,
Valaki látta, hogy bántottál.
Valaki mondja meg, miért vagyunk itt?
Anyám azt mondta, hogy boldog légy!
De anyám azt nem mondta miért nem e Földön?
Anyám nem mondta mondd miért!

Refr.:
||:Madarak jönnek, madarak jönnek,
Halálesőt permeteznek.
Madarak jönnek, madarak jönnek,
Fekete könnyel megvéreznek.:||

Tudom van nekem egy nagy hibám, amivel jól megnehezítem az életemet. Ez a hiba pedig az, hogy mindennek meg akarom érteni a miértjét. Sőt, a miértnek a miértjét is meg szeretném érteni... Nem tudom elfogadni általában az "ez van" tipusú helyzeteket. Más szemszögből nézve, azért is leszek néha szomorú, mert amikor a miértekre keresem a választ van, hogy meg is találom, ezáltal pedig szépen újabb és újabb részét értem meg a körülöttem létező világnak. Hogy ez miért rossz?

Egyfelől jó, hiszen új tapasztalatokat és ismereteket szerzek. Kinyílik a világ előttem, megismerem sok-sok oldalát... Másfelől pedig rossz... mert rájövök sokszor jobb, ha nem tudom a miértet... vagy jobb lett volna nem tudni...

A világ megismerésének állandó vágya mellett ott van a félelem is...mert nem akarunk csalódni, nem akarunk kiábrándulni semmiből sem... félünk... mi jöhet még ezután... Miért van ennyire bennünk a félelem? Miért nem tudjuk homokba dugni a fejünket s csak élni... mennyivel könnyebb lenne...

Ahogy az ember egyre több mindent ért meg, annál jobban lesz elkeseredett, mert (sajnos) a világ nem olyan, amilyent gyerekkorunkban elképzeltünk... hiába szeretnénk, hogy olyan legyen/maradjon, az nem megy...

Azt hiszem, ez egy ördögi kör.

Egyszer egy kisfiú iskolába ment.
Egy egészen kisfiú.
Egy egészen nagy iskolába.
De amikor a kisfiú
Látta, hogy szépen be tud sétálni az ajtón
Egyenesen a tanterembe,
Nagyon örült.
És az iskola már nem is látszott
Olyan nagynak.

Egyik délelõtt,
Amikor a kisfiú már egy ideje az iskolában ült,
Így szólt a tanító néni:

-Ma rajzolni fogunk.
Pompás!-gondolta a kisfiú.
Imádott rajzolni.
Mindenfélét tudott rajzolni:
Oroszlánt és tigrist,
Csirkét és tehenet,
Vonatot és hajót. Elõvette hát a színeseit, és rajzolni kezdett.

De a tanító néni rászólt:
-Várj! Még nem mondtam, hogy kezdhetitek!
És megvárta, míg mindenki rá figyelt.

-Helyes-mondta a tanító néni.
-Virágot fogunk rajzolni.
Pompás!-gondolta a kisfiú.
Imádott virágot rajzolni,
S gyönyörû csokor kezdett kikerekedni
Rózsaszín, narancssárga és kék ceruzája alól.

De szólt a tanító néni:
-Várj! Majd megmutatom, hogy kell.
És piros virágot rajzolt a táblára,
Zöld szárral.
-Tessék!-mutatott rá.
-Most kezdhetitek.

A kisfiú a tanító néni virágjára nézett,
Aztán a sajátjára.
A saját virágja jobban tetszett neki,
De hallgatott errõl.
Megfordította a papírt,
És rajzolt egy olyan virágot, mint a táblai.
Pirosat zöld szárral.

Egy másik napon,
Mikor a kisfiú szépen besétált
Az ajtón, egyenesen a tanterembe,
A tanító néni így szólt:
-Ma gyurmázni fogunk.
Pompás!-gondolta a kisfiú.
Imádott gyurmázni.

Mindenfélét tudott csinálni a gyurmából:
Kígyót, és hóembert,
Elefántot meg egeret,
Autót és teherkocsit.
Lelkesen nyomkodni kezdte hát
A gyurmáját.

Ám szólt a tanító néni:
-Várj! Még nem kezdhetsz!
És megvárta, míg mindenki rá figyelt.

-Most-magyarázta a gyerekeknek
-Tálat formázunk.
Pompás!-gondolta a kisfiú.
Imádott tálat formázni,
S máris mindenféle alakú
És méretû edényeket gyártott.

De szólt a tanító néni:
-Várj! Majd megmutatom, hogy kell.
És mindenkinek megmutatta, hogyan kell
Szép, öblös tálat formázni.
-Tessék!-mutatott rá.
-Most kezdhetitek.

A kisfiú a tanító néni táljára nézett,
Aztán a sajátjaira.
A saját edényei jobban tetszettek neki,
De hallgatott errõl.
Újra gombóccá gyúrta a gyurmáját,
És készített egy olyan tálat, mint a tanító nénié.
Szép öblöset.

Bizony a kisfiú
Hamar megtanult várni
És figyelni
És mindent úgy csinálni, ahogy a tanító néni.
És többé semmit sem csinált
A saját elgondolása szerint.

Késõbb úgy esett,
Hogy a kisfiú családja
Másik lakásba költözött
Egy másik városba.
A kisfiú pedig
Új iskolába került.

Ez az iskola még nagyobb volt
Az elõzõnél,
És nem lehetett szépen besétálni
Egyenesen az osztályba.
Elõször fel kellett menni a nagy lépcsõn,
Aztán végig a hosszú-hosszú folyosón.
Onnét nyílt a tanterem.
Elsõ nap így szólt a tanító néni:
-Ma rajzolni fogunk.
Pompás!-gondolta a kisfiú,
És várt, hogy a tanító néni
Megmondja, mit kell tennie.
De a tanító néni nem mondott semmit,
Csak járkált a padok között.

A kisfiúhoz érve, megkérdezte:
-Neked nincs kedved rajzolni?
-De, van-felelte a kisfiú.
-Mit fogunk rajzolni?
-Nem tudom, amíg el nem készültök-hangzott a válasz.
-Én választhatok?-csodálkozott a kisfiú.
-Amit csak akarsz-biztatta a tanító néni.
-Bármilyen színnel?-érdeklõdött a kisfiú.
-Bármilyennel-bólintott a tanító néni.
-Ha mindenki ugyanolyan színeket használna,
Honnan tudnám, melyik kinek a mûve,

Hogy különböztetném meg õket?
-Sehogy-látta be a kisfiú,
És belefogott egy rózsaszín, narancssárga
És kék virágcsokorba.

Tetszett neki ez az új iskola,
Még ha nem is lehetett besétálni
Egyenesen a tanterembe!

(Helen E. Buckley)

„Az Út soha nem üres, soha nem magányos, még ha néha úgy is érezzük. Nincs sietség, nincs sürgetés. Nincs vesztegetni való idő… Ezt valahol minden zarándok érzi, ezért ki-ki a maga képessége szerint iparkodik… Soha senki nem vándorol egyedül.”  

( Hamvas Béla )

Holdfény szonáta

Hallgasd s nézd a videót, mert nagyon szép, megnyugtató!

 A lány végre rászánta magát, és elindult. Elindult megkeresni az Időt. Hiszen orvosra volt szüksége, s azt mondták, az Idő minden sebet begyógyít. Márpedig igen régóta viselte azt a sebet magán, mely furcsa módon sehogyan sem akart behegedni. Néha úgy látszott, már - már eltűnik, de elég volt egy zaklatott álom, egy illat, mely megtalálta, egy zene, mely fülébe kúszott, vagy egy ismerősnek tűnő mozdulat, és a seb újra és újra felszakadt. S ilyenkor újra érezte azt a régi szinte édes fájdalmat, amit szeretett volna már elfelejteni.



S most itt van, hogy gyógyírt keressen a bajra. Becsöngetett. Egy nő nyitott ajtót, s mosolyogva betessékelte. Azt mondta, ő a Felejtés, és régóta dolgozik az Időnek. Hellyel kínálta a váróteremben, ahol már igen sokan ültek. Nem látott egyiken sem sebeket. Igaz, az övé sem látszott. Annál szembetűnőbb volt a tekintetek furcsa, megtört fénye. Mind ránéztek, mikor belépett, s csöndesen helyet szorítottak maguk mellett. Csend volt. Nem szólt senki egy árva szót sem, csak lopva tekintgettek egymásra. Az nyilvánvaló volt, hogy mindannyian valamilyen sebet kívánnak eltávolíttatni. S hogy ki mekkorát, azt a tekintete árulta csak el. Hirtelen lesütötte a szemét, nem akarta, hogy a többiek szánakozzanak rajta, miféle bánatot hordoz. Bár lehet, hogy semmiség a többiekéhez képest, s akkor meg furcsának tűnhet, hogy ő is itt ül.


Lassan fogytak mellőle a páciensek, s egyszer csak ő következett. Ott állt szemben az Idővel, s hirtelen nem tudta, mit is mondjon. Számon kérje, hogy miért nem tette eddig a dolgát? Vagy töredelmesen bevallja, hogy valójában nem is akar felejteni? Az Idő, mint aki megérezte vívódását, lágyan a vállára tette a kezét, s mélyen a szemébe nézett. Kérdések nélkül is látta benne az éveket, az átvirrasztott éjszakákat, a mosolytalan órák kínkeserveit. S ahogy ott álltak szemtől szemben, megértette végre, az Idő fölötte áll mindennek. Uralja őt, de szereti, és az ő oldalán áll. Ekkor, szinte varázsütésre, belépett a Felejtés. Kettejük közé lépett, és megkérdezte: akarsz engem? Itt és most? A lány könnyekkel a szemében bólintott. A Felejtés átölelte, és lágyan, de határozottan megcsókolta.

Nem tudta, mi történt ezután, csak arra emlékszik, hogy az Idő már sehol sem volt, megszűnt létezni. Mint az a seb, mely már csak egy apró foszlány az emlékei között.

Nem is tudom mit gondoljak. Vagyis tudom, de nem értem az egészet.

Tudom, a halál mindig tragikus és hogy rengetegen halnak meg minden percben, és azt is, hogy akit nem ismerünk, az nem érint meg annyira... és ráadásul erről nem is szoktam írni...

de mégis...

egyszerűen számomra felfoghatatlan mi az ami késztet  embereket,  fiatalokat,  17 éves gyerekeket arra, hogy brutálisan bántalmazzanak egy osztálytársukat, sőt  meg is öljék....

Egy 17 éves fiút múlt hét szerdán verte agyon, majd dobta egy tóba két osztálytársa. A gyilkosság után még két napig iskolába jártak az elkövetők, akik vallomásaikban indokként azt hozták fel, hogy a fiú "eltávolodott tőlük, lekezelően, nagyképűen viselkedett, agresszíven bánt velük".

A két fiatalt, akik beismerték tettüket, emberölés alapos gyanújával őrizetbe vették és előzetes letartóztatásba helyezték. A fiatalkorú elkövetőket legfeljebb 15 évre ítélheti a bíróság. 

Állítólag tehetős családból származók....

megtudja nekem valaki magyarázni ?????  Miért tették? Indok, szándék? Ennyire kegyetlenek, ennyire érzéketlenek?

ÉN nem találom a választ.... s nem is fogom.:(

Eltemették a fiút.

A további cikkek linkjei:

http://teol.hu/index.php?apps=cikk&cikk=148061

http://www.hirszerzo.hu/cikk.ostoba_es_ertelmetlen_eroszak_-_eltemettek_a_meggyilkolt_diakot.67585.html

Bocsi, de engem az ilyen dolog nagyon  felkavar, megráz:(((((

Hová fajul az ifjúság ??? és nem is buták, gimnazisták....

Megemlékezés

Elmentél egy végtelen hosszú útra, melyről visszanézni lehet, de visszajönni soha.

Hazafelé nem építettek utat, de ha mégis lenne egy irány, mely az otthonod felé mutat,

ugye visszajönnél, visszahozna a szeretet, letörölni az arcunkról az érted hulló könnyeket.

A süni szívébe akkor kezdte belopni magát a szomorúság, amikor az ősz beálltával nem talált már több lehullott piros almát a fák árnyékában. A puha avar sem tompította bánatát, amelyben reggelente a forrás vizéig gurult. Most nem is volt hozzá kedve, csak bandukolt lefelé a keskeny ösvényen, s közben azon morfondírozott, miért is van olyan egyedül. Bár kedves kis sün volt, mégsem kereste a többi erdei állatka társaságát. Amolyan magányos életet élt, bár jóban volt mindenkivel, mégsem mondhatta el, hogy igazi barátja volna. Megmosakodott a lassan csörgedező vízben, megrázta magát, és elindult vissza az úton. Úgy érezte a szíve egyszerre üres és nehéz.
Egy öreg, kiszáradt tölgy alatt lakott takaros kis kuckójában. Ahogy nyitná az ajtót, egyszer csak egy apró, színes szárnyú pillangó röppent a kilincsre.
-Hogy hívnak? - kérdezte a süni?
-A pillangó nem válaszolt, csak megrebbentette szárnyait, és könnyedén, kecsesen a süni vállára repült. És a süni szíve megtelt valamivel, amitől hirtelen olyan könnyűnek, és jókedvűnek érezte magát, hogy legszívesebben nagyot ugrott volna. De ehelyett óvatosan kinyitotta az ajtót, és besétált a kuckójába. A pillangó körberöppent a kis szobán, majd megpihent az egyik cserepes virágon. A süni óvatosan leült elé, és csak nézte-nézte az apró, törékeny pillangót, a csepp fekete csápokat, bársony szárnyacskákat, amelyen oly gyönyörű színek alkottak leírhatatlanul szép mintákat, hogy a süninek még a szeme is könnybe lábadt. Csak mikor már kezdett beesteledni, akkor kapott észbe, gyorsan összecsapott valami vacsorát, meglocsolta a virágokat és kiseperte a konyhát. Közben oda-oda pislantott a pillangóra, félve, nehogy eltűnjön, de az nem mozdult. Aztán boldogan bújt ágyba, úgy helyezkedett, hogy fekve is láthassa a kis jövevényt. A pillangó hangtalanul felröppent, és megpihent a kiságy végében. A süni sokáig feküdt még nyitott szemmel. Azon az éjjelen mosolyogva merült álomba.
Másnap reggel vidáman ébredt. Úgy tűnt, a csodálatos pillangónak esze ágában sincs továbbállni. A süni kicsit félve nyitotta ki az ablakokat, hogy kiszellőztessen, de a pillangó csak könnyedén leírt egy-két kört a tisztáson, megpihent néhány színes virágon pár röpke pillanatig, aztán újra belibbent az ablakon. A süni ugrándozva indult a forráshoz, a pillangó pedig mindvégig ott röpködött körülötte.
-Olyan gyönyörű vagy! - mondta neki a süni. - Amióta velem vagy, minden olyan szép lett. Vigyázni fogok rád, és szeretni foglak, amíg csak élek.
A napok ugyanúgy teltek, a pillangó mindenhova magával kísérte a sünit, úgy tűnt, végleg mellette marad már. A süni szíve csordultig telt boldogsággal, mindenkit nevetve üdvözölt, egész nap vidáman ugrándozott, a kertje megszépült, s kis lakása ragyogott a tisztaságtól.
Az egyik reggelen kis mókuscsapat játszadozott a tisztáson. A pillangó kiröppent, és könnyed tánccal köszöntötte az apró sereget. Azok kacagva kergetőztek vele, ugráltak az ágakon és cigánykereket hánytak örömükben. A süni összeszorított szájjal figyelte az ablakból. Két órába is beletelt, mire megjött a kis mókusok mamája, és továbbindultak. A pillangó megpihent az ablakpárkányon. A süni szíve haraggal telt meg. - Hogy lehetsz ilyen? Csak játszol, és rólam teljesen megfeledkezel! Én közben takarítok, teát főzök, virágot locsolok. Te pedig csak repkedsz ott kint. Hogyan tehetsz ilyet? Hogy lehetsz ilyen önző?
A pillangó összedörzsölte apró csápjait, s a süni orrára repült. Onnan tovább, leírt egy kis kört, megcsiklandozta a süni fülét, majd a magasba emelkedett, és eltűnt a fák között. A süni szeme kerekre nyílt. Aztán kirohant a tisztásra, de a pillangónak már nyoma sem volt. A kétségbeesés összeszorította a torkát. Rohanni kezdett az erdőben. Minden levél alá bekukkantott, minden apró ágat megnézett, de hiába. Egyedül maradt. Sírva rogyott le egy kőre, a fejét arcába temette, és keserves zokogásban tört ki. Egy öreg harkály ült a fán mellette. Sok telet megért már, az erdőben mindenki tisztelte bölcsessége és jósága miatt.
-Ejnye, no, mi bánthat egy ilyen takaros kis sündisznót?
A süni könnyeit nyeldesve mesélte el, hogyan talált rá a csodálatos pillangóra, hogyan éltek boldogan, és hogyan hagyta őt most magára végtelen keserűségben...
A harkály egy darabig hallgatott. Aztán megkérdezte: - Mondd csak gyermekem, milyen is volt ez a pillangó?
A süni letörölte könnyeit, és megpróbálta szavakba önteni azokat a csodálatos színeket, mintákat és alakzatokat, amiket a pillangó szárnyán látott.
A harkály bólintott.
-Értem már... Ne búslakodj, kis barátom! A boldogság pillangója ritka vendég nálunk. Váratlanul érkezik, de sosem tudhatod, meddig marad nálad. Ne sírj, visszatérhet még hozzád. De nem várhatod el, hogy egész életedben csak melletted legyen! Ha jön, örülj neki, csodáld, szeresd, de soha ne tegyél neki szemrehányást, mert akkor azonnal tovább áll.
A süni letörölte könnyeit.
-Akkor most mihez kezdjek?
-Ideje tüzifát gyűjtened. Nyakunkon az ősz...
Aznap éjjel a süni a pillangóról álmodott...

Nekem ez a szám nagyon tetszik.

Érdemes meghallgatni, tán más fülébe is cseng majd a dallama. :)

s ha az énekesnőről többet megszeretnél/nétek  tudni, olvasd/olvassátok a következőket:

Holdfény

Amikor a hold a legfényesebben világít és a hegyek felől tiszta szellő száll alá a völgybe, gyere el a legsűrűbb erdő szélére; ott várok rád. Pontosan érkezzél, mert időm ki van szabva. Ha elkésel, visszamegyek oda, ahonnan jöttem és csak ezer év és egy nap múlva találkozhatunk újra.

Valaha ember voltam én is, akiről álmodoztál: erővel, szerelemmel, vad akarattal, kitartással, soha fel nem adva az álmaidat. Fényes takarót szőttél rólam, illatosat, könnyűt, színeset, puhát. S az álom-takaró csak nőtt és nőtt, s egyszer csak elért engem is és beborított fényével, melegével, végtelenségével. Nem tudtam védekezni az álmaid ellen, így én is álommá lettem, s te akkor elvesztettél engem. Szemed mohón itta hullámzó fényemet, de kezed a levegőt markolta, amikor felém nyújtottad. Akkor már messze jártam, messze a földtől, az emberektől, tőled. Álomország lett a hazám, sok más mindenkivel együtt, akiket az emberek végtelen vágyai repítettek ide. Itt béke van, állandóság, várakozás és néha visszatérés az emberek közé, röpke percekre: hátha eljön az, aki ide űzött, és visszavisz magához. Hátha ismét ember lehetek... Minden álom-lakó megpróbálja. Én is. Ezer év és egy naponta kinyílik a Kapu, s mi - huss! - szerteszállunk, dobogó szívvel, soha nem szűnő reménnyel. Én hozzád, mások: akikhez tartoztak.

Nekem könnyű a várakozás, neked lehetetlen, mert életed véges. Ezért pontos légy. Ha a fák árnyéka rám vetül, fényem kialszik s te senkit nem találsz ott.

Könnyen megismersz, mert már ismertél korábban is. Könnyen rám találsz, mert fény vagyok, messze világítok, túl a fákon, túl a mezőn, túl a lelkeken. Ruhám is fény, vidáman lebegő, hívogató, kedves.

Pontos légy, mert várok rád. S ha eljössz, érintsd meg feléd nyújtott kezem és én újra ember leszek. Élőbb az élőnél, de nem enyészek el, forróbb a tűznél, de nem égetlek meg, puhább a bársonynál, szebb az álmaidnál.

Ha eljössz, megfogjuk egymás kezét és soha többet nem engedjük el.
Gyere...
Várlak...
Nagyon...

„Egy idő után megtanulod a finom különbségtételt a kézfogás és az önfeladás között,
És megtanulod, hogy a vonzalom nem azonos a szerelemmel és a társaság a biztonsággal,
És kezded megérteni, hogy a csók nem pecsét és a bók nem esküszó,
És hozzászoksz, hogy emelt fővel és nyitott szemmel fogadd a vereséget,
a felnőtt méltóságával, nem  pedig a gyermek kétségbeesésével,
És belejössz, hogy minden tervedet a mára alapozd, mert a holnap talaja túl ingatag ehhez.
Egy idő után kitapasztalod, hogy még a napsugár is éget, ha túl sokáig ér.
Műveled saját kertecskédet, magad ékesíted fel lelkedet,
nem mástól várd, hogy virágot hozzon neked.
És megtanulod, hogy valóban sokat kibírsz; Hogy valóban erős vagy. És valóban értékes.

És tanulsz, és tanulsz
Mindig tanulsz.”

Tudtad? Hogy a bal kézbő életünk első felének várható eseményeit, az anyai ágról öröklött jellemvonásokat, az egészségügyi problémákat olvashatjuk ki. A jobb kézből, az életünk második felének várható eseményeire, az apai ágról öröklött jelemvonásokra és a bal kézen megjelenő előrejelzések valós beteljesülésére következtethetünk. A tenyéren található vonalak halványabbak, akkor akkor további változásokra számíthatunk vagyis ezek a vonalak további fejlődést, kialakulatlanságot rejtenek.

A kézfogások jelentése:

1. puha , sima tapintású,r övid, határozott kézfogás : az ilyen emberek nagyon hűségesek, általában nagyobb családban élnek, családszeretők

2. a durva, erős, kemény kézfogás: alacsony intelligenciára utal

3. az akarat,  teljes kézfogás tulajdonosa nagyon határozott személyiség, mindig tudja, mit akar. Egy bátor, erős embert ismerhetünk meg benne. Vasmaroknak is nevezhetnénk. Ő talán nincs  is tisztában keze szorító erejének következményével

4. a száraz, nyugtalan kézfogás idegeskedő emberre utal

5. a nedves, nyugtalan tapintású ember sokat idegeskedi, állandóan szorong, hajlamos a depresszióra

6. az erőtlen, szorítás nélküli, futólagos, bágyadt kézfogás tulajdonosa nagyon lobbanékony ember, aki önző módon csak magával foglalkozik. Ha nő részérőltapasztaljuk az ilyen tipusú kézfogást, az azt jelenti, hogy kacérkodni akarnak velük

7. a határozott, hosszú idejű kézfogás, nagyon boldog emberre vall, akiben rengeteg öröm lakozik

8. a nem viszonzott kézfogás, álnok, alamuszi, átláthatatlan személyiségre utal

9.a két kézzel való kézfogás tiszteletet, nagyrabecsülést jelent. Ilyen típusúkézfogásnál erős vonzódás, rokonszenv van az emberek között

10. a balkezes kézfogás gőgöt, beképzeltséget jelent.

Érdekes ez az utolsó. Én balkezes vagyok, de eszembe nem jutna bal kézzel kezet fogni. Bal kézzel írok, de sok mindent jobb kézzel végzek:))) akkor én két-balkezes vagyok? S az jó vagy rossz dolog? Én úgy érzem nem rossz:))) Legalább, ha elfárad a kezem válthatok. S mi van a balkezes és a jobbkezes vonalakkal. Azok nem változnak??? Hiszen többet használom óhatatlanul is a bal kezem.

Kezet fogni egyben a bizalom jele is. Hiszen nem mindenkinek nyújtjuk a kezünket.Valamiképpen érzelmi kapcsolatba kerülünk a kézfogás partnerével. Fogalmam nincs, hogy van-e tudományos, áltudományos, vagy bármi magyarázat rá, de meghatározó lehet akár az első kézfogás is későbbi kapcsolatra nézve  az illetővel.

  Egy öreg arab már 40 éve New York közelében lakik. Szeretne a kertjébe krumplit ültetni, de egyedül van, öreg és gyenge. A fia Párizsban tanul. Ír neki egy emailt a gondjáról:

- Kedves fiam Ahmed! Nagyon szomorú vagyok, mert nem tudok a kertembe krumplit ültetni. Biztos vagyok benne, ha itt lennél segítenél a kertet felásni. Szeretlek: Atyád

Másnap az öreg emailt kap a fiától.

-Kedves Apám! Ne nyúlj a kerthez, ott rejtettem el a dolgot. Én is szeretlek: Ahmed.

Másnap hajnali 4 órakor jön az öreghez a hadsereg, az FBI, CIA, a Ranger-ek és Nemzetbiztonsági Hivatal is. Átkutatják az egész házat s felássák az egész kertet, minden  millimétert átkutatnak, de semmit sem találnak. Csalódottan távoznak.

Másnap egy újabb emailt kap az öreg a fiától.

- Kedves apám! Remélem mostanra fel van ásva a kerted és ültethetsz bele krumplit.Sajonos csak ennyit tudtam tenni érted. Szerető fiad: Ahmed

„Régi tapasztalat: a zene  gazdagítja a kedélyt, 
nemesíti az ízlést,  fogékonyabbá tesz  más szépségek iránt.” (Bárdos Lajos)

Csak úgy mondom neked/nektek , hogy kezdem  jól érzem magam itt.. Éppen nemrég kérdezték tőlem , mi a jó a blogolásban,  hiszen olyan "személytelen". 

Személytelen????? - kérdezem én...

 Lehet úgy szimpatikus valaki, hogy azt sem tudom kicsoda-micsoda, ki a felesége, ki a  férje,  ki a gyereke, ki a barátja.... de lassan megismerem a gondolatait bizonyos dolgokról, érzékelem, hogy van-e humorérzéke vagy nincs.

Mitől vidám, mitől szomorú, mi tetszik neki, mi nem....

Mivel foglalkozik éppen a gondolataiban... 

No persze az ember úgyis egy idő után továbblép ezen...  aki igazán érdekli, azzal valahogy biztos kialakul egyfajta kötődés, barátság  és a bejegyzéseiből is nyilvánvalóvá válik pár dolog. Ez egy kihívás, hogy hogyan lehet valaki  őszinte , hogyan tud "mesélni" úgy, hogy azért a kellő távolságtartás megmaradjon. Egészen mély érzelmekről, számomra fontos értékekről, történésekről, gondolatokról beszélni, írni úgy, hogy nem kell mellé adni az életrajzomat, kinek a mije vagyok, hol és mikor és egyáltalán...

Látom, sokan már évek óta teszik ezt,  biztos megtalálták benne a varázst, amiért ennyire kitartóak tudnak lenni... tán éppen a blogok olvasásával, írásával építik magukat, azzal pihenik ki a napi teendőiket... ismereteket szereznek másoktól...

Kíváncsi vagyok én meddig leszek itt. Mennyi időt fogok belefektetni szívesen... mert ugye szívesen teszi az ember, amit  elkezd és amit tesz... 

Amíg fiatal vagy minden szépnek látszik.

Hulló könnyed is szivárvánnyá válik.

 De amint az évek lassan tovaszállnak

Úgy gyűlnek szívedben a gondok és árnyak.

Rövid az élet mégis sok a könnye.

Mikor te mosolyogsz a másét töröld le!

Mert ahogy te szeretsz úgy szeretnek mások.

Úgy lesz ellenséged, úgy lesz jó barátod.

S kit párodul rendel az ég.

Becsüld meg s szorítsd a kezét!

És ha minden álmod valósággá válik.

Akkor ne felejtsd el "Légy jó mindhalálig"

Ez a kis vers az én régi poros emlékkönyvemben is megtalálható. Örök érvényű, szép gondolatsor...

S most miért jutott az eszembe?

Mert mostanában  nekem kell írni több emlékkönyvbe s előkerült az enyém is....

Sajnos a számot nem tudtam betenni, mert a youtube-n nem találtam meg, de a szöveg megfogott... ez a múlt heti toplistás szöveg:)))

Nekem tetszik. Igazi női szám...

Címe: Zsákbamacska minden nő ( Kovács Erzsi énekli )

Zsákbamacska minden nõ,
elrabolja szíved õ,
csa-csa-csak puszira vár,
csa-csa-csapodár is ám
a sok cica-mica lány.

Hízeleg, ha csókot kér,
nyávog, hogyha célt nem ér,
s mikor minden oly sötét,
cica szemén csodaszép,
zöldes színû lámpa ég.

(Dorombol néked,
hogyha szerelmesen simogatod.)
Nézd csak, téged néz,
szíved máris kész,
csókja édes méz,
máris itt a vész!
(Futnál, de nem lehet,
úgy megfog tégedet,)
mint a cica a kis egeret

Éjjel fenn a háztetõn
szól egy cirmos reszketõn:
Add hát a tejszagú szád,
száll a háztetõkön át
ez a macskaszerenád.

Mijaáu, mijaáu.
Ám a hajnal, hogyha jõ,
tudom elhagysz, üsse kõ!
(Zsákbamacska minden nõ!)

(Dorombol néked,
hogyha szerelmesen simogatod.)
Nézd csak, téged néz,
szíved máris kész,
csókja édes méz,
máris itt a vész!
(Futnál, de nem lehet,
úgy megfog tégedet,)
mint a cica a kis egeret.

Éjjel fenn a háztetõn
szól egy cirmos reszketõn:
(Add hát a tejszagú szád,
száll a háztetõkön át
ez a macskaszerenád.)

Mijaáu, mijaáu.
(Ám a hajnal, hogyha jõ,
tudom elhagysz, üsse kõ!
Zsákbamacska minden nõ!)